Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


In Bruges

2011.01.04

Rövid tartalom:

1. Az én leírásom

2. Trailer

3. hivatalos honlap, idézetek

4. másik blogok leírásai

 

In Bruges (Erőszakik)

 

Hát az egyik dolog, ami mellett nem lehet elmenni, az maga a város, Bruges. Ahogy a filmben többször megjegyzik és kiemelik, a város Belgiumban van. Ahogy már a film elején megtudjuk:

"-It's in Belgium.

- Bruges is a shithole.

- Bruges is not a shithole."

Vagyis: Belgiumban van. / Brugge egy szarfészek / Brugge nem szarfészek.

 

Hogy volt-e bármilyen szerződés Bruge város vezetése és a film készítői között, nem tudom, de ha a város jóval kedvezőbb feltételeket biztosított volna, mint szokás, én egyáltalán nem lennék meglepve. Ha Belgiumban, vagy
akár Belgium közelében járnék, ez lenne a város, amiről tudnék valamit, amit már - ha csak egy képernyő elől is, de - láttam már, és ahova bizony nagyon szívesen elmennék. Sőt, még a Gruuthuse múzeumba is bemennék, aztán fel a harangtoronyba, aztán el a Szent Vér bazilikába . Ha elég pénzem lenne, talán még a gondolára is befizetnék. Na jó, a gondolára talán nem. De Bruges azért mégis...

Na tehát itt vagyunk valami másodrangú filmbemutató dokumentumfilmnél - már ha eddig nem léptünk ki a leírásból, blogból vagy az egész internetből. De a várost egyáltalán nem a szokásos objektív szemszögből nézzük. A két főszereplő bérgyilkos, akiknek ebben a városban kell, hogy eltöltsenek néhány napot. Egyikük sem biztos benne, pontosan miért. És itt álljunk is meg egy hosszabb pillanatra. Beugrik valami érzés, arc, karakter, egyáltalán - valami, amikor elolvassuk a szót - bérgyilkos. Hát hiába, a következő filmben szereplő bérgyilkosok nemigen rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal. Fiatal (ránézésre nem több 25nél) és idősebb (40 körüli) ír fickók. Egyikük elmenne egy érdeklődő turistának, míg a másikuk... ...hát hogy keresné a bajt, az talán kicsit túlzás, de az követi, és lépten-nyomon nyakon ragadja őt. És ők ketten Brugge-ben [ejtsd: Brüzs] kénytelenek

tölteni néhány napot. Karácsonykor.


/- Szerinted ez jó?

- Szerintem mi jó?

- Tudod, csónakázgatni, és megnézni ezt-azt.

- Igen, szerintem az. Ezt hívják városnézésnek/
 

És ahogy az ilyen városokkal, jobban mondva minden várossal, vagy inkább minden emberrel lenni szokott,
az érdeklődések különbözőek. És így jutunk el a TV képernyő elől a gondolába, a bazilikába, múzeumba, stb., akár egy szorgos turista, Colin Farell (?) képében még értékes kommenteket is kapunk az utazáshoz: 

miközben ezekről a (szerintem egyedülállóan gyönyörű helyekről) Colin Farreltől folyamatosan véleményeket kapunk.

Például:

/ - Utáltam a történelmet, te nem? Az egész egy rakás dolog, ami már megtörtént./

vagy

/ (egy Bosch kép előtt állva a múzeumban): Ez valahogy teszik. A többi egy rakás hulladék, de ez itt elég jó./
 


De hogy kicsit hátbalökjük a történet menetét, a városnézés után/közben beúsznak a képbe Ray (Colin Farell) (aki megkapta 2009-ben a Legjobb férfi színésznek járó Golden Globe díjat ezért az alakításért) kommentjein kívül az olyan rendhagyó epizódok, mint egy igen egyoldalú "verekedés" egy kövér amerikai turistával, bepillantást nyerünk egy-egy lány szobájába, nem is beszélve a luxushotel egy szobájáról, ahol prostituáltak társaságában kifejezést nyer a harmadik világháború, mint olyan, egy rasszista törpe szájából...

És még mindig Brugge-ben vagyunk, Karácsonykor.

 

/- Nem viccelek, nem akarlak megsérteni, de egy fasz vagy. Most is egy fasz vagy, mindig is az voltál. És, ha változol is, csak még nagyobb fasz leszel. Talán lesz még pár fasz kölyköd.
-  Hagyd ki a gyerekeimet ebből, baszd meg! Ők mit követtek el? Vond vissza, baszod, hogy faszok a kibaszott kölykeim!
- Visszavonom, hogy faszok a kibaszott kölykeid./


Aztán a zene. Az nagyszerű. No more comment.

Az ok és okozat. Megszokhattuk az életünkben, hogy valami homályos (általában moralista) módon megpróbálják megmagyarázni az életünk történéseinek okait és okozatait. Például, hogy ezért és ezért jó emberek vagyunk. Mivel jó emberek vagyunk, jó dolgok történnek velünk. Vagy ilyesmi. Ez hülyeség, higgyük el. Elhiszem. Mondjuk ki hangosan. Tényleg hülyeség. Kimondtam. Nagyszerű. A második lépés az lesz, hogy nagy levegőt veszünk, odaállunk a tükör elé, és azt mondjuk: NEM VAGYOK ÁLDOZAT! Ja nem. Ezt majd máskor, máshol. Hanem az "In Bruges" című film is kínál nekünk néhány ok-okozati összefüggést. Például, hogy
ha nem értünk a fegyverekhez, mint a késhez és a vaktölténnyel töltött pisztolyhoz, ne használjuk őket, mert az a szemünk világába kerülhet. Vagy ne ítéljünk elsőre. Aki gazdag, turista és nem British English-t beszél, lehet kanadai is, nemcsak amerikai. Vagy ha dum-dum golyókat teszünk a pisztolyunkba, amelyek felrobbanthatják egy ember fejét - akkor bizony megtörténhet, hogy tényleg fel is robbantja, és mi félreérhetjük, kit is lőttünk le valójában. És hasonlók. Nem lesz deus ex machina, és túl sok moralizmus sem. Nagyon igyekeznünk kell, hogy belelássunk ilyesmiket. De ezt nem ajánlom.

Aztán az akciójelenetek. Nem sok ember hal meg a film során. És ők sem úgy, mint ahogy általában megszokhattuk az akciójelenetek során.

A vég. Első nézésre sok kétséget hagy maga után. Második nézésre néhányat. A negyedik nézésnél egyszerűen megértjük, hogyan is fejeződik be a film. Vagy csak én vagyok lassú felfogású.




A negatívumok:

Igazából egy végletesen nagy negatívum van csak, de amellett képtelenség elmenni. A magyar cím. Erőszakik. Nemcsak hogy harmadrangú, de félrevezető, és idióta cím is. Nem tudom, tudtuk-e, nemcsak a magyar az a nemzet, aki szeret átnevezni filmeket. A lengyelek is megtették. A lengyel cím például lefordítva magyarra: "Először lőj, aztán nézd meg a várost". Szintén elég szerencsétlen megoldás, de végül is kapcsolódik a történethez, és ez az angol film alcíme. De ami ezeknél is jóval fontosabb, nem annyira idióta, hogy kisgyermekes családokat vonzzon, és normális embereket elriasszon. Shame on you, akárki is vagy, aki megalkottad ezt a végtelenül szerencsétlen címet, és ugyanekkora szégyen, hogy "someone in charge" engedélyezte ezt.

 

 

Egy elég jó trailer: from: http://www.freevlog.hu/video/9487.html

 

Hivatalos honlap: http://www.focusfeatures.com/in_bruges

http://kritikustomeg.org/filmid.php?fid=22659 -> idézetek magyarul

wikiquote -> idézetek angolul

 

Leírások:

http://filmbuzi.hu/archives/2008/06/04/eroszakik-in-bruges/ -> nem rossz

http://mefi.be/muti/3168/in-bruges/ -> nem rossz

http://citromblog.wordpress.com/2009/08/18/eroszakikin-bruges-kritika/ -> szintén nem rossz

http://filmbuzi.hu/archives/2008/06/04/eroszakik-in-bruges/ -> semmi különös

http://geekz.blog.hu/2008/06/15/in_bruges_2016 -> nem jó, de érdekes

http://filmoldal.hu/filmkritikak/eroszakik-in-bruges.html -> gyér

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Advantages yoga, inspection psalms inaccurate closely.

(eliviqadokin, 2019.03.03 05:54)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone No Prescription <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Buy Prednisone Online</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/